Timár Gigi - tudásmenedzsment vezető, BGE Budapest LAB

Honnan indultál? Mi az alapvégzettséged/szakmád?
Gigi: Művészeti tagozatos gimibe jártam, és teljesen biztos voltam benne, hogy maradok is azon a vonalon. Fotózni kezdtem, és az is elég hamar kiderült, hogy az alkalmazott művészet áll közel hozzám. Szóval jelentkeztem a MÚOSZ fotóriporter képzésére, és mivel felvettek, el sem mentem a szociológia felvételire. Legalábbis akkor. Az első - egyébként hivatalosan szakmunkás - végzettséggel el is kezdtem dolgozni, de egy évvel később végül mégis elmentem az ELTE-re is, szociológiát tanulni. Az újságnál, ahol dolgoztam, mondták, ha már egyetemre járok, csak képes vagyok megírni egy hírt is egy-egy eseményről, amire kiküldtek. Kiderült, hogy tényleg megy nekem az írás, sőt... Annyira megszerettem, hogy a következő munkahelyemre már újságírónak mentem. Évekig design témákon dolgoztam, aztán lassanként (egyébként az akkor már következő munkahelyem, egy kiadóvállalat portfolió átalakításának köszönhetően) elkezdem üzleti témákkal foglalkozni. Bár sose gondoltam volna, hogy lehet ezt a témát szeretni, így lett. Sok évvel később egy üzleti magazin online főszerkesztői székéből álltam fel, amikor úgy éreztem, elég volt.

Most mit csinálsz?
Gigi: Lassan két éve a Budapesti Gazdasági Egyetem Budapest LAB nevű vállalkozásfejlesztési központjában dolgozom, tudásmenedzsment vezetőként. Ez egy pici és nagyon-nagyon aktív szakmai műhely, ami tudásmegosztással segíti a vállalkozásokat és vállalkozást tervezőket. Kutatunk, képzéseket fejlesztünk és tartunk, rendezvényeket szervezünk, és elindítottuk a hasznos tudást közérthető és inspiráló formában közlő budapestlab.hu online magazint. És még alig kezdtük el.

Mi volt a váltásod oka?
Gigi: Régóta éreztem, hogy nem jó már nekem az, amiben vagyok. De nagyon sokáig csak addig ért el a képzeletem, hogy lehetnék szerkesztő, valahol máshol. Aztán találkoztam - vagy inkább lehet, hogy úgy kéne mondanom, hogy megtalált - a mostani főnököm, és ami talán még fontosabb lett, mentorom. Egy konferencián jött oda hozzám azzal, hogy most kezd bele valamibe, amiről még nem tudja pontosan, hogy mi lesz, de szeretné, ha a része lennék. Ez elég izgalmasnak hangzott ahhoz, hogy igent mondjak. De nem ugrottam fejest az ismeretlenbe. Úgy egyeztünk meg, hogy először - az előző állásomat még megtartva, éjszakai és hétvégi munkában - projekteken dolgozunk együtt, hogy kiderüljön, tényleg jók vagyunk-e egymásnak. Végül néhány hónap közös munka után, a születésnapom reggelén felhívtam, hogy akkor én most bemegyek az újsághoz, és felmondok. Szerencsére azt válaszolta: na végre.

Mennyire volt tudatos az utad idáig?
Gigi: Azt hiszem, kiderült már, hogy kevéssé volt tudatos a karrierépítésem... Talán inkább úgy mondanám, hogy nyitott voltam a kínálkozó lehetőségekre, kihívásokra. Olyan alkat vagyok, aki, ha tart is valamitől - ami sokszor előfordul velem - akkor is nekimegy. Fogalmam sem volt például, hogy tudok-e cikket írni, de nem volt kérdés, hogy megpróbálom. Úgy voltam vele, majd közben megtanulom. Egyáltalán nem értettem a gazdasághoz, amikor a design területről erre váltottam. De sokat, nagyon sokat olvastam és tanultam, hogy tartani tudjam a lépést, és végül megtaláljam a helyem egy új világban, amiről kiderült, hogy valószínűleg az igazi számomra.

Szóval utólag úgy látom, mégis minden vezetett valahova értelmes módon, semmi nem volt zsákutca. Szerkesztőként igen jól jött, hogy értem a fotósok nyelvét, újságíróként nagyon is építettem az egyetemen megszerzett tudásra és műveltségre, meg arra, hogy megtanultam, hogyan tudhatok meg valamit, hogyan szerezhetek információt. Most pedig, az egyetemen nagyjából mindent integrálnom kell, és közben minden nap új dolgokat tanulni.

Miért érezted szükségét a váltásnak? Miből tudtad, hogy váltanod kell?
Gigi: Tíz évet töltöttem az előző munkahelyemen. Már minden rutinból ment, ugyanakkor a sajtóban dolgozni a dolog jellegéből adódóan folyamatos stressz, az online esetében pedig a teljesen szabad nap is csak ritkásan oldható meg. Elfáradtam, nem inspirált már az ottani munka, és a közeg sem volt már alkalmas, hogy ott tovább fejlődjek. Pedig erre szükségem van. Most már tisztán látom, hogy bármit is gondoltam magamról, valójában imádom a kihívásokat. Felvillanyoznak.

Mit kockáztattál azért, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz?
Gigi: Feladtam egy, a magyar sajtóban kivételesen biztos, és jó fizetést jelentő állást - igaz, olyat, ahol már minden reggel az estét vártam. Ami talán ennél is fontosabb, hogy feladtam egy karriert, amiben már jó magasan jártam, hogy elkezdjek építkezni egy teljesen másik területen.

A mostani tapasztalattal a hátad mögött, mit csinálnál másképpen?
Gigi: Sokkal-sokkal jobban megtanulnék angolul sok-sok évvel korábban. És megpróbálnék jobban bízni magamban, bár ezzel kapcsolatban még most is vannak nehézségeim. 😊

Mit nyertél a váltással? Mire vagy büszke?
Gigi: Itt dolgozva használtam először a #lovemyjob hashtaget egy Facebook posztban. Nagyon büszke vagyok arra, amit csinálunk és, hogy nekem személyesen szerepem van ebben. Bár az a terv nem jött be, hogy a váltással majd kevesebbet dolgozom, ezt most egyáltalán nem bánom.

Mit volt a legnehezebb megugrani? Ki/mi segített benne?
Gigi: Annyira elegem volt, és annyira vonzott az újdonság, hogy valójában mindent pozitív kihívásként éltem meg. Sokáig küzdöttem viszont azzal, hogy a váltás óta nem tudom egy szóban elmondani, hogy "mi vagyok". A főszerkesztő szót mindenki érti, és a legtöbb közegben elismerő bólogatást is kivált, minden magyarázat nélkül. Ez most nincs meg. Cserébe van az, hogy nagyon hiszek abban, amit csinálok.

Mitől lett más az életed? Miből tudod, hogy ez most jó neked?
Gigi: Az új munkámban alapvető, hogy minden folyamatosan változik, fejlődik. Kevés a rutin folyamat, ami jelentős változás az előző éveimhez képest. Folyamatosan tanulok (de tényleg), amitől eléggé elszoktam korábban, és most rettenetesen élvezem. Ahogy azt is, hogy olyan közegben dolgozom, ahol nem kell ráírni a nevemet a joghurtra a hűtőben.

Mit üzennél azoknak, akik még váltás előtt állnak?
Gigi: Nem kell fejest ugrani az ismeretlenbe, ha nem esik jól. Én például nem vagyok ilyen alkat. Ezért először csak az egyik lábammal léptem át az új csónakba, és csak amikor már biztosnak éreztem - legalábbis azt, hogy nagyon vágyom oda mindkét lábbal - akkor adtam fel az előző munkám.

Nagyon sokat segít, ha nem teljes anyagi bizonytalanságot kell bevállalni. Amikor már éreztem, hogy el kell jönnöm az előző helyemről, vagy teljesen kiégek, otthon kiszámoltuk, hogy hány hónapot tudnánk komoly gond nélkül átvészelni, ha nem találnék állást. Nagyon megnyugtató volt, hogy több, mint egyet.

Nem biztos, hogy tudnod kell, hogy mit akarsz ahhoz, hogy biztosan tudd, nem akarod már azt, amiben éppen vagy. Ez utóbbi épp elég ahhoz, hogy kinyisd a szemed és a füled. És ahogy a pasik is kiszagolják, ha valaki nyitott, a szakmai lehetőségekkel is valahogy így van. Ha várod őket, jobban megtalálnak.

Timár Gigi
Budapest LAB
www.facebook.com/budapestlab