Makai B. András: Jelenlét

Neked mi az üzeneted magadról a világnak?
András: Amit szakmai mottóként használok: A legdrágább energia az az elpazarolt. Azt hiszem, ez az én üzenetem a világnak.

Mi a szenvedélyed? Mi az ami energiával tölt fel/motivál?
András: Szenvedélyem az emberi kapcsolatok. Ez energiával tölt fel, beszélgetni emberekkel, valamit közösen alkotni, legyen ez magánbeszélgetés vagy coaching. Ez az, ami engem most kifejezetten életben tart, fontos, visz tovább.

Mit jelent számodra a siker?
András: Kavarognak a gondolatok bennem. Nekem most az a siker, amikor jól érzem magam a bőrömben. Mikor azt érzem, hogy fontos vagyok, van értelme felkelnem, van értelme tennem a dolgomat. Az a siker, ha szeretnek, ha őszinteség van egy kapcsolatban. Ha meg tudom mutatni magam és teret tudok adni a másiknak, hogy ő is megmutathassa magát.

Mi(k) volt(ak) a legjelentősebb lépés(ek), hogy ma itt tartasz?
András: 2000-es években jártam először egyéni terápiába. Nagyon elégedetlen voltam magammal, nem bíztam a jövőben. Azt kérte a terapeutám házi feladatnak, hogy menjek vissza az időben és csináljak egy leltárt. Egyik oldalán a lapnak évszámok, másik oldalon azok a döntések, amik 180 fokkal megváltoztatták az életem és mégis előre vittek.

Ha a szakmai életemre gondolok, az első nagy döntésem az volt, amikor a testvéremmel és egy társunkkal megalapítottuk a cégünket a semmiből. Mínusz 700 márkánk volt, ugyanis kölcsön kértünk. Körülbelül egy éves vajúdás volt. Minden vasárnap a családi ebédnél a bátyám azt mondta, hogy csináljunk már valamit. Ő is villamosmérnök és én is. De hogy mit, azt nem tudtuk mindaddig, amíg bele nem vágtunk. Úgy gondolom, hogy ez egy sikertörténet, ugyanis 20 éves lesz idén a cégünk, ami már idestova 7 éve nélkülünk működik. Már csak tulajdonosként vagyunk jelen, de a cégvezetésből kiszálltunk mindketten a bátyámmal. Azt gondolom, hogy ez gyökeresen megváltoztatta az életemet.

A másik ilyen változás az ugyancsak a bátyámhoz kötődik. Nekem rágni kell a fülemet, hogy valami eljusson hozzám. A 2000-es évek elején elég fiatal volt a vállalkozásunk és ő (a bátyám) került kapcsolatba a szervezeti pszichológiával. Mi már akkor elégedettségi felméréseket végeztünk a szervezetünkben, bár még csak 15 alkalmazottunk volt. Bátyám rágta a fülemet, hogy van egy jó tréning, ahova el kéne menni, el kéne végezni: coaching szemléletű vezetés. Én nem akartam ezzel foglalkozni, csak költségnek láttam, pénzkidobásnak. Ő felajánlotta, hogy nekem semmit nem kell csinálnom, csak üljek be az autóba, ő feljön velem Budapestre, éjjel visszavezet. Elmentünk és beültem erre a kick-off-ra végül és olyan kérdéseket hallottam,amik engem foglalkoztattak sokszor, még ha nem is mondtam ki. Azt is éreztem, hogy ezekre vannak válaszok. Olyan kérdések, amiket ki lehet mondani: hogy miért van egy csapat együtt, miért dolgozunk, miért vagyunk mi. 

Ez így elindított, mint egy palackból mikor kihúzzák a dugót és kijön a szellem. Éreztem, hogy én így fogok tudni kiteljesedni. Elvégeztem ezt a képzést és utána azt mondtam, hogy engem az emberi energiák már sokkal jobban érdekelnek, mint a mérnöki szakma. A cégünkön egy szervezetfejlesztési diagnosztikát végeztek és ebből kiderült, hogy 11 év után eljutottunk abba a szakaszba, hogy a saját cégünk fejlődésének vagyunk a gátjai. Nincs hely mellettünk, az alkalmazottak nem tudnak továbblépni. Mi sem élveztük már a napi rutint. Tervezetten átadtuk a helyünket 2009-ben, kiléptünk. 3-4 hónapnyi felszabadultság után jött a kérdés: mit csináljak. Akkor még tanultam, 2010-ben fejeztem be a coach képzést, de nehéz volt elindulni egyedül egy teljesen új identitás felé. Magabiztosságom volt is meg nem is. Úgy éreztem,hogy nem tudok még elehet ahhoz, hogy coach-ként, nagy szervezetfejlesztőként megjelenjek a piacon., úgyhogy menet közben még tovább tanultam. Így próbáltam közben munkát találni, de nem volt ez annyira tudatos, hogy ahogyan a cégemet felépítettem, úgy saját magamat is felépítsem. Úgy hívom ezt a 2009-2015-öt, mint a hét szűk esztendő, ami kellett nekem a szüléshez, hogy 2015-ben meghozzam azt a döntést, van elég tapasztalásom, eleget tanultam ahhoz, hogy önállóan megjelenjek a piacon. Így született meg, hogy én Makai András felépítem magam egy teljesen új identitásban a zéróról, mint coach, mint terapeuta, mint szervezetfejlesztő tanácsadó. Vettem a hátizsákomat és átköltöztem Nagyváradról Budapestre.

Mi indította el a változtatást/váltást az életedben?
András: Sok változás van az életemben, ami nem volt ennyire tudatos. 2004-ben még 132 kg voltam. Találkoztam egy volt egyetemista társammal egy konferencián, aki ugyancsak nagy ember volt, és így megláttam, mint egy gilisztán. Kérdeztem tőle, hogy veled meg mi van (először azt hittem, hogy beteg). Életmódot váltott, kiiktatta a szénhidrátokat az életéből. Aznap este belenéztem a tükörbe, és elhatároztam, ez így nem lesz jó. Három év alatt 45 kg-ot fogytam. Ez elindított egy csomó más változást az életemben. Megműttettem a szememet, mert hogy rövidlátó voltam. Onnantól kezdve, mintha kontrolláltam volna, hogy változok és változás van az életemben és ezt én generálom, én indíthatom el. Nagyon jó volt fizikailag és lelkileg is. Olyan világban nőttem fel, ahol belém azt nevelték, hogy nincs erőd ahhoz, hogy megváltoztasd a környezetedet, vagy magadat. Beállsz a sorba, és végzed a dolgodat, majd az élet letelik. Ez ellen mindig lázadtam, de nem tudtam, mit tegyek. Ahogy kidugtam a fejem a tömegből, kaptam egy fülest. Valójában arról szólt a fiatalkorom, hogy legyél egyforma, ne lázadjak, ne változtassak, mert úgysem tudok. Emlékszem, mikor a pályaválasztásom jött el, nagyon szerettem volna tanár lenni. Majd logikusan levezették, hogy az miért nem jó. Így lettem én villamosmérnök. Édesapám is bekerült egy vállalathoz és ott lehúzott 45 évet. Nem gondolkoztak a keretek tágításában. Nem volt egyszerű ezt így magamban felfedezni, eltelt jó pár év ahhoz, hogy rájöjjek, lehetek generátora a saját életemnek.

Ki vagy mi segített ebben?
András: Mások személyes példái. A testvérem. A tanulmányaim során mindig volt 1-2 ember, aki fontos volt számomra, akitől tudtam tanulni, viszont el is tudtam engedni. Hajlamos vagyok arra, hogy a mentoraimat, tanáraimat piedesztálra emeljem. Ugyanakkor ez engem nyomaszt is, hogy vajon mikor leszek olyan, mint ő. Nagyon jó tanulni tőle, meg nagyon jó a köpenye alatt lenni, de hogy ugyanakkor nyomaszt is, hogy mikor leszek én én. Hálás vagyok, hogy mindegyik ilyen mentorom tudott valami olyat tenni, amitől én el tudtam engedni. Arra jöttem rá, hogy tudtam egy lépést hátra tenni és azt mondani, hogy ez is ember. Ezek a momentumok adtak nekem erőt, hogy nem függök másoktól, nem mások mondják meg, hogy jó vagyok-e, képes vagyok-e, hanem majd az ügyfeleim.

Mely tulajdonságodat szereted? Miben vagy nagyszerű?
András: Nagyon könnyen fel tudom mérni 1-1 kapcsolatban, térben, hogy mi történik, és rá tudok hangolódni a másik emberre. Ebben nagyon kreatív is vagyok. Nincsenek előre legyártott paneleim, hanem mindig arra reagálok, ami éppen a másik emberben történik.

Őszinte vagyok, nem félek kimondani dolgokat, amik ott vannak.

Mik voltak a legnagyobb tanulnivalók eddigi életed során?
András: Azt hiszem az, amiben most vagyok, a magánéletemet is nagyon áthatja, hogy akkor tudok igazán kapcsolódni emberekhez, hogy ha nincs az a vágyam, hogy kapcsolódjak hozzájuk. Kapcsolódtam úgy is emberekhez, hogy nagyon akartam, hogy kapcsolódjak hozzájuk. Lehet, hogy csak azért, hogy elmondhassam, hogy a barátom, vagy valakim. Ez sokszor nagyon egyoldalú volt, mert a vágyaim vezéreltek ebben. Ez nem igazi kapcsolódás. Nekem ez a legnagyobb tanulság most: hogyan tudok úgy kapcsolódni, hogy én én maradjak és a másiknak is teret adjak, hogy ő ő maradjon. Ehhez őszinteség kell, felvállalni azt, ami van.

Mit nem vagy hajlandó tovább elviselni az életedben?
András: A mellébeszélést. Időpazarlásnak élem meg.

Mit nyertél a változtatással/váltással?
András: Ma teljesebb életet tudok élni. Olyan dimenziókról is tudomásom van, amikről azelőtt nem. A tudatosság abban segít, hogy döntéseket tudjak hozni. A döntéshozás pedig a változást generálja az életemben. Az én életemben legalábbis így van.

Mi a kedvenc idézeted/könyved/sztorid?
András: Mikszáth novellája, a Hályogkovács.

Volt egy kovács egy faluban, aki a bicskájával szürke hályogot műtött emberek szemén. Nagy sikere volt, mindenki hozzá járt. Elment egyszer egy orvosprofesszor hozzá, és bemutatta az összes veszélyét a kovács cselekedeteinek. Megmutatta, milyen is a szem, milyen idegei vannak, fertőzésekről beszélt stb. Onnantól kezdve a hályogkovács soha többet nem tudott operálni és segíteni az embereken.

A tudás és a kreativitás hogy van együtt? Úgy gondolom, hogy az én életemben a sok tudás néha megrémített és nem tudtam a kreativitásom, a szabadságom megélni. Engem a tudás az elején gátol, de aztán elkezdtem használni, amikor igazán magamévá tudtam tenni, úgyhogy én egy lépéssel talán tovább mentem, mint a hályogkovács.

Köszönöm András!
www.makaiandras.eu